Felnőtt labdarúgó csapatunk az NBIII. Dél-Keleti csoportjának 27. fordulója alkalmával a Pénzügyőr SE vendége volt. A találkozón 5. sárga lapos eltiltását töltötte Kapronczai Gergely, valamint Agóts Tamás továbbra is sérülése okán hiányzott. A hazaiaknak égető szüksége lett volna a győzelemre a bennmaradás reménye érdekében, de Halgas István együttesének is volt motivációja, ugyanis együttesünknek minden esélye megvan arra, hogy előkekő pozícióban zárja a szezont. Csapatunk ismét remekül kezdett, már a 3. percben Horváth László gólörömét láthatták a mérkőzésre kilátogatók értékesített büntetőjét követően. A remek kezdés a 8. percben fokozódott a részünkről, Horváth László passzát váltotta gólra Farkas Balázs. Még mindig csak az első félidő 19. percében jártunk, amikor ugyancsak Horváth László passzát követően volt eredményes Farkas Balázs korábbi csapata ellen. A félidő második felében is több lehetőség adódott együttesünk előtt a gólszerzésre, de a hazai kapus rendre megakadályozta azt. A hazaiak felívelt labdákkal veszélyeztettek, kapufáig jutottak csak, így a félidőben háromgólos előnnyel vonulhattak játékosaink az öltözőbe. A második játékrész is hasonló folytatást hozott, több találatot is elérhetett volna együttesünk, ha a befejezések higgadtabbra sikerülnek, illetve ha a Pénzügyőr kapusa nem végzi jól a dolgát, de további találatok nem születtek a találkozón. Történt azonban a mérkőzés hajrájában említésre méltó dolog, két utánpótlás játékosunk, Varga Bence és Szabó Kristóf mindössze 16 évesen bemutatkozhatott a harmadosztályú felnőtt csapatunkban, gratulálunk nekik! Sajnos negatív esemény is történt, Szegő Imre sérülés miatt kénytelen volt elhagyni a pályát, várhatóan hosszabb időre lesz kénytelen nélkülözni őt a szakmai stáb, mielőbbi teljes felépülést kívánunk Imi!
Végeredmény: Pénzügyőr SE – Monor SE 0-3(0-3)

A mérkőzés részletes jegyzőkönyve: https://adatbank.mlsz.hu/match/63/0/29652/27/1959404.html
Halgas István értékelése az alábbi linken keresztül tekinthető meg: https://www.facebook.com/monorlabdarugas/videos/1945865409517266
Soron következő bajnoki mérkőzésünk alkalmával hazai pályán fogadjuk a Kecskeméti TE II. csapatát. A találkozó időpontja: 2025.05.11. vasárnap 14:00. Hajrá, Monor!