Jól kezdtük a mérkőzést, Annus góljával 7. percben megszereztük a vezetést. Pintér tört be a tizenhatoson belülre, őt még tudták szerelni a védők, a tovább guruló labdát azonban Annus passzolta a hálóba. A félidő közepéig jól tartottuk magunkat, de már egyre veszélyesebben támadott a hazai csapat és a félidő közepén nagybedobás után egyenlíteni is tudtak. Továbbra is aktívak maradtak a hazaiak, előbb ismét egy fejes góllal szereztek vezetést, majd egy kontra után 2 gólosra növelték előnyüket. Itt igazából a mérkőzés érdemi része le is lett tudva, a második félidőben talán többet birtokoltuk a labdát, de két lehetőségtől eltekintve nem igazán volt gólveszélyes akciónk, a hazaiak pedig berendezkedtek kontrára, azonban ők sem tudták végig vinni az akcióikat, ezért egy elég alacsony színvonalú második félidő kerekedett, amelynek a végén egy figyelmetlenségünket kihasználva harmadszor is fejjel szereztek gólt a hazaiak.