MONORLADARUGAS.HU - Minden jog fenntartva 

TÁMOGATÓINK

monormed.png

Egy félidőnyi futball is elég volt a nagyarányú győzelemhez

2019/09/01

A forduló előtt mindössze három pont volt a különbség a két csapat között, hiszen ellenfelünk - akikkel először találkoztunk hivatalos bajnoki mérkőzésen – legyőzte a Kozármisleny és a Taksony gárdáját, valamint remizett a Dabas-Gyónnal, előző hétvégén pedig egy fordulatos meccsen a 92.percben veszített Rákosmentén. A mieinknél visszatért eltiltásából Adamcsek Máté, viszont nem állt a szakmai stáb rendelkezésére Szegedi Richárd betegség, Pellei Bendegúz sérülés miatt.

A találkozó álomszerűen kezdődött, ugyanis a 6. percben már két gólos előnyt mutatott az eredményjelző. Fantasztikus kezdés!!! Tóth Ádám Sándor és Nagy Bendegúz is megszerezte idei első találatát, amit valószínűleg megirigyelhetett Fisli András, aki szintén először iratkozott fel a 20. percben a góllövők közé egy szöglet utáni szituációból. A szünet előtti percek úgy értek véget, ahogy a játékrész elkezdődött, tehát gyors, két monori találattal: csapatunk kapitánya, Hunya Krisztián fejezett be egy gyors támadást a lehető legjobban, majd ismét Nagy Bendegúz villantott tudásából: 5-0!!!

A második félidőben, a teljesen visszahúzódó hazaiak ellen már nem volt meg az a lendület, ami szükséges lett volna, hogy nagyobb különbséggel nyerjük meg a találkozót. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a 68. perctől emberelőnyben is játszhattunk, hiszen a vendéglátók támadója megsérült és mivel nem volt már több cserelehetőségük, eggyel kevesebben fejezték be a meccset. Ezzel a győzelmünkkel, mely negyedik volt sorozatban, csupán két ponttal vagyunk lemaradva a listavezető PMFC mögött, akikkel jövő hét vasárnap találkozunk 16 órás kezdettel a Balassi Bálint Stadionban.

 

NBIII Közép 5. forduló

THSE-Szabadkikötő - Monor

0–5 (0–5)

Budapest, 200 néző. Vezette: Dobai János (Molnár A., Zahorecz R.)

MONOR : Bozsó A. – Ficsor R., Barthel G., Karacs D., Pintér D. (Sznopka J. 46.) – Fisli A. (Szabó Zs. 64.), Hunya K. (Haragos V. 46.) – Tóth Á.S., Farkas Á., Nagy B. – Adamcsek M.

Góllövők.: Nagy B. (6., 45.), Tóth Á.S. (3.), Fisli (20.), Hunya K. (40.)

 

Horváth Dávid: - Sokkal nagyobb tempóban kezdtük a meccset ellenfelünknél, jól játszva, az első két helyzetünket gólra váltottuk. Ezután is végig támadtuk a félidőt és nagy előnyre tettünk szert. Külön öröm, hogy többféle játékhelyzet után is sikerült betalálnunk, valamint az, hogy Tóth Ádám Sándor és Nagy Bendegúz is betalált. Mindketten jól dolgoznak és sokat tettek azért az előző meccseken, hogy gólt szerezzenek, jót tesz nekik, hogy lekerült ez a fajta nyomás róluk. A második félidőben az volt a célunk, hogy úgy kontrolláljuk teljes mértékben a mérkőzést, hogy közben a két sajátnevelésű fiatal gyűjtse a tapasztalatot, valamint se sérülés, se eltiltás ne sújtson minket a lefújást követően. Ez sikerült, bár nagy volt a kontraszt a két játékrész között.

 

1/12

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VálaszTovábbítás

Tags:

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Kiemelt hírek

Lement a bajnokság első köre

November 18, 2019

1/10
Please reload

Hírek