Közérdekű

Interjú Kurucsai Milánnal

Felnőtt labdarúgó csapatunk vezetőedzőjével, Kurucsai Milánnal készítettünk riportot. Szó esett az őszi szezonról, felkészülési időszakról, érkezőkről, MOL Magyar Kupáról, illetve a harmadosztályú bajnokság tavaszi folytatásáról is. Ugorjunk kicsit vissza az időben, tavaly télen átvetted a vezetőedzői pozíciót a harmadosztályú felnőtt csapatnál, majd sikerült egy remek tavaszt produkálnia a csapatnak. A nyári felkészülés már nem a …

Interjú Kurucsai Milánnal Read More »

Több játékos is távozott a csapattól

Kurucsai Milán gárdája gőzerővel készül a MOL Magyar Kupa következő fordulójára, illetve az NBIII-as bajnokság tavaszi folytatására. Az felkészülési időszak egybe esik a téli átigazolási szezonnal, mint minden csapatnál, felnőtt labdarúgó csapatunknál is vannak változások ami a keretet illeti. Biztosan más csapatnál folytatják: Olasz Gergő: Gergő nyáron érkezett együttesünkhöz az RKSK csapatától. Valamennyi mérkőzésen szerepelt …

Több játékos is távozott a csapattól Read More »

Felnőtt labdarúgó csapatunk vezetőedzője értékelte az őszi szezont.

Együttesünk ügyvezetői után vezetőedzőnk Kurucsai Milán értékelte az elmúlt hónapok történéseit. Kurucsai Milán: “Nyáron jelentős változások történtek, több meghatározó ember távozott, a helyükre kevés tapasztalattal rendelkező fiatalok érkeztek és sajnos az első mérkőzések eredményei kedvezőtlenül is alakultak. Az 5. forduló után egy jó fizikai állapotban lévő csapatot vettem át, a kialakult helyzet miatt azonban a …

Felnőtt labdarúgó csapatunk vezetőedzője értékelte az őszi szezont. Read More »

Felnőtt labdarúgó csapatunk ügyvezetői értékelték az őszi szezont.

Együttesünk az NBIII. Közép csoport tabellájának 14. helyén zárta az őszi szezont, a bajnokság felénél a megszerzett 17 pont, a 20 rúgott és 29 kapott gól mellett a MOL Magyar Kupában 4 mérkőzésen 14 rúgott gól mellé mindössze 2 kapott gól társul, így történelmi sikert aratott már most csapatunk, Február 8.-án az NBI.-es Paksi FC …

Felnőtt labdarúgó csapatunk ügyvezetői értékelték az őszi szezont. Read More »

Céró Bálint lett a Monor SE felnőtt csapatának vezetőedzője

Nagy tisztelettel jelentjük be a szurkolók számára az NBIII-as felnőtt labdarúgó csapatunk vezetőedzőjét: Céró Bálintot. Bálint frissen végzett az UEFA A licence tanfolyamon, az elmúlt 5 évben a BVSC Zugló kötelékében dolgozott több területen, utánpótlás edzőként,szakmai vezetőként, majd a felnőtt csapat vezetőedzője volt ahol a 2020/2021-es szezonban a dobogó 2. helyéig vezette együttesét. Varró Zoltán …

Céró Bálint lett a Monor SE felnőtt csapatának vezetőedzője Read More »

Felkészülési mérkőzések,hírek…

Felnőtt csapatunk a nyári felkészülési időszakban a következő mérkőzéseken fog pályára lépni: 2022.07.02. Szombat 10:00 FC Dabas – Monor SE 2022.07.06. Szerda 18:00 Monor SE – Jászberényi FC 2022.07.09. Szombat 11:00(Helyszín:Albertirsa) Monor SE – Hajdúszoboszlói SE 2022.07.13. Szerda 19:00 Pénzügyőr SE – Monor SE 2022.07.16. Szombat 10:00 Fémalk-Dunavarsány – Monor SE 2022.07.24. Vasárnap III.Kerületi TVE …

Felkészülési mérkőzések,hírek… Read More »

Csapatunk elkezdte a felkészülést…

NBIII-as felnőtt labdarúgó csapatunk rövid pihenő után a héten újra edzésbe állt. Ahogyan az évértékelő írásunkban jeleztük, egyértelmű célja volt vezetőségünknek Kurucsai Milán megtartása a felnőtt csapat számára mint vezetőedző. Milánnak a monori lehetőség mellett több NBIII-as és konkrét NBII-es ajánlata is volt, rövidtávú céljaként az utánpótlásban képzeli el magát, ezt klubunk természetesen tiszteletben tartja …

Csapatunk elkezdte a felkészülést… Read More »

Zászlógyűjtemény

A Ferődi Eőri Attila zászlógyűjtő szép számú gyűjteményét gazdagítja ezentúl a Monori Sportegyesület zászlója is. Kedves Attila köszönjük a megkeresést!

Évértékelő

Bajnokság végén Varró Zoltán ügyvezetőnket kértük meg, hogy értékelje NBIII-s csapatunk elmúlt évét. Félév után elkeseredésünknek adtunk hangot, hiszen ahogy jeleztük is nem voltunk elégedettek az eredménnyel, de bíztunk benne, hogy tavasszal mindenki a valós tudásának megfelelően fog teljesíteni és ez mind eredményben és a tabellán elfoglalt helyezésben is mutatkozni fog. Terveink tavasszal mondhatjuk, hogy …

Évértékelő Read More »