szabokriszti77

Erős Károly Monoron

NBIII-s csapatunk Erős Károly irányításával kezdte meg a 2020/21-s bajnoki felkészülést. Erős Károly neve nem ismeretlen a régebbi Monori szurkolók előtt, hiszen először 90-s évek elején játszott nálunk,  innen indult el későbbi  profi labdarúgó pályafutása, majd 2009-2012 közötti időszakban játékosként és edzőként is a Monori csapat tagja volt. Isten hozott újra nálunk Karcsi!

Köszönjük Horváth Dávid

Vezetőedzőnk négy és fél évig trenírozta felnőtt labdarúgó csapatunkat, s ez alatt az időszak alatt, mondhatni a valaha volt legsikeresebb monori edzővé lépett elő. A 2020/21-es szezonban azonban máshol folytatja tovább pályafutását, hiszen szakmai szempontból olyan lehetőséget kapott, amivel vétek lett volna nem élnie. Horváth Dávid 8 évvel ezelőtt, 2012 nyarán vált a monori labdarúgás …

Köszönjük Horváth Dávid Read More »

Egymásért

Egyesületi formában szerepel a férfi felnőtt labdarúgó csapat a jövőben

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség döntése értelmében végeredmény nélkül fejeződtek be az alacsonyabb osztályú bajnokságok. Az NBIII-ban szereplő Monor ugyan mind a két tavaszi mérkőzését megnyerte – ezzel is biztosítva harmadik helyét a tabellán – a hivatalos bronzérem kihirdetésére nem kerülhet sor. A 2019/20-as szezon zárása szervezeti és ezzel összefüggő személyi változásokat …

Egyesületi formában szerepel a férfi felnőtt labdarúgó csapat a jövőben Read More »

Szívünkért

Légy Te is példakép!

Kedves Labdarúgóink! Mostanra megkaptátok az első feladatokat edzőitektől és elkezdtétek az otthoni edzéseket. Először is köszönjük a sok videót, melyet különböző futó kihívásokat teljesítve küldtetek meg részünkre, megjelölve benne a monori labdarúgást <3 . Már ezzel is számos barátodat vontad be az otthoni mozgásba. Kérésünk, hogy küldjetek részünkre, vagy a napi posztotokban tegyetek fel olyan …

Légy Te is példakép! Read More »