szabokriszti77

Újpestről érkezett fiatal támadó

Felnőtt labdarúgócsapatunk fiatal támadóval erősítette meg keretét. Rajnai György az UTE U19-es együttesétől csatlakozik Halgas István gárdájához. A 19 éves játékos Vecsésen kezdte pályafutását, majd az UTE korosztályos csapataiban pallérozódott. Felkészülési mérkőzésen már gólt is szerzett együttesünk színeiben. Üdv Monoron Gyuri, sérülésmentes és eredményes szezont kívánunk! Hajrá Monor!

Korábbi Monor nevelésű hátvéd csatlakozott hozzánk

Halgas István együtteséhez frissen csatlakozik Erdélyi Botond, akinek a Monori Sportegyesület nem ismeretlen, ugyanis nálunk kezdett el futballozni a 24 éves hátvéd. Boti együttesünktől a Budapest Honvéd akadémiájára került, majd az NB II-ben számos mérkőzésen játszott a Kisvárda, Dorog, Tiszakécske, Siófok csapataiban. Az elmúlt két szezont a Szentlőrinc együttesénél töltötte. Sérülésmentes és eredményes szezont kívánunk …

Korábbi Monor nevelésű hátvéd csatlakozott hozzánk Read More »

Továbbra is kék-fehér szerelésben folytatják: (4. rész)

Felnőtt labdarúgócsapatunk keretében történt változásokról igyekszünk mihamarabb értesíteni szurkolóinkat. Az együttesünket továbbra is erősítő játékosokat korábbi cikk sorozatunkban már bemutattuk, egy újabb játékossal bővül a lista, aki továbbiakban is monori színeket képvisel a következő bajnoki idényben, Ő nem más mint Hulicsár Máté, aki az előző szezonban, az NBIII közép csoportjában a második legtöbb találatot szerezte. …

Továbbra is kék-fehér szerelésben folytatják: (4. rész) Read More »

Két új fiatal játékos csatlakozik együttesünkhöz

Felnőtt labdarúgócsapatunk felnőtt keretéhez további két fiatal játékos csatlakozik. Urbán Péter: Péter a III. Kerületi TVE együttesétől érkezik hozzánk, a 2005-ös születésű játékos korábban az MTK akadémiáján is pallérozódott. A fiatal játékos a jobb hátvédposzton bevethető. Kávai Dominik: Dominik az RKSK szerelését cseréli Monorira. Az előző félszezonban Rákosmentén, előtte Gödöllőn játszott ugyancsak fél évet, a …

Két új fiatal játékos csatlakozik együttesünkhöz Read More »

Haragos Viktor: “Sok szép sikert éltünk át együtt…”

Partneregyesületünknél, az NBII-es Budapest Honvéd FC csapatánál folytatja pályafutását Haragos Viktor. Vitya egyesületünkben kezdett el futballozni 6 évesen, összesen tíz idényen keresztül képviselte a Monori Sportegyesületet. A még mindig csak 21 éves játékos már tagja volt 2017/2018-es bajnokcsapatunknak, majd az NBII-ben is többször pályára lépett. Ahogy teltek az évek, egyre több lehetőséghez jutott felnőtt csapatunk …

Haragos Viktor: “Sok szép sikert éltünk át együtt…” Read More »

Támadót igazoltunk

Megállapodás született együttesünk és Horváth László között, aki a továbbiakban Monoron folytatja pályafutását. Új igazolásunk remek benyomást tett vezetőedzőnkre, Halgas Istvánra. Laci mindkét idei felkészülési mérkőzésünkön gólt szerzett. A 26 éves támadó korábban Vecsésen és Gyömrőn is szerepelt, az elmúlt három bajnoki idényben 76 gólt szerzett 81 bajnokin. Üdvözlünk Monoron Laci, sok sikert kívánunk! Hajrá …

Támadót igazoltunk Read More »

Rutinos kapusedző érkezett szakosztályunkhoz

Labdarúgó szakosztályunk újabb erősítése a szakmai stábban fog dolgozni. Új szakemberünk rengeteg tapasztalattal a háta mögött jön Monorra, ahol az utánpótlás csapataink felső szekciójának tart majd kapusedzéseket, illetve felnőtt labdarúgócsapatunk hálóőreit készíti fel majd. Bíró Szabolcs játékosként megfordult többek között a Nyíregyháza, MTK, Vasas, Videoton, Újpest és DVSC csapatainál is. A több mint 400 NB1-es …

Rutinos kapusedző érkezett szakosztályunkhoz Read More »

Klubigazgató érkezett labdarúgó szakosztályunkhoz

Kedves Szurkolóink! Vezetőségünk egy ideje már tervezte pályán kívül is erősíteni egyesületünket. A hét elején lezárultak az egyeztetések, így szeretnénk bemutatni Horváth Zoltánt, labdarúgó szakosztályunk új klubigazgatóját! Reményeink szerint, Zoltán kapcsolatainak köszönhetően szakmailag és anyagilag is még stabilabb és eredményesebb lesz szakosztályunk. Üdv Monoron Zoli!

Három játékossal erősítettünk

Felnőtt labdarúgócsapatunk keretében történő változásokról folyamatosan értesítjük szurkolóinkat. A klubunkkal szerződést hosszabbító, valamint az együttesünktől távozó játékosok után eljött az ideje, hogy érkezőkről is beszámoljunk. A Monori Sportegyesület színeiben folytatja pályafutását: Majzik Adrián Adrián a legutóbbi szezonban a METON-FC Dabas együttesében szerepelt. Korábban játszott a Balassagyarmaton, az NBII-es Kazincbarcikán és a román másodosztályú Csíkszereda csapatában …

Három játékossal erősítettünk Read More »

Távozó játékosaink

Felnőtt labdarúgó csapatunk keretében történt változásokról számolunk be szurkolóinknak. Nem folytatja együttesünk kötelékében: Erhardt Dominik, Antman Joshua, Bagó Patrik, Papp Richárd és Urbin Márk. Több játékossal még folynak az egyeztetések, amint konkrétum születik, tájékoztatjuk kedves szurkolóinkat. Korábbi játékosainknak köszönjük egyesületünkért végzett munkáját, sok sikert kívánunk számukra a jövőben!