Felnőtt labdarúgó csapatunk az NBIII. Dél-keleti csoport 20. fordulója alkalmával az aktuális listavezető, Gyulai Termál FC együttesét látta vendégül a Balassi Bálint utcai Stadionban. Ellenfelünket ősszel, idegen környezetben Horváth László mesterhármasával 3-1 arányban győztük le, ennek okán revansot kívántak venni a gyulaiak. Ezen kívül a vendégek szakvezetőjének további személyes motivációja is lehetett, ugyanis csapatunk ellen nem szerzett sikerélményt vezetőedzőként a Körösladány, illetve Gyula kispadján sem. A sérült játékosok mellett, együttesünk stábja nélkülözni kényszerült Juhász Zsombort, aki 5. sárga lapos eltiltását töltötte.
A mérkőzést megelőzően vezetőedzőnk, Halgas István részesült díjazásban, 50. bajnoki mérkőzésén szerepelt, mint vezetőedző.

A mérkőzést a már-már megszokott módon együttesünk kezdte jobban, az 5. percben Horváth László szabadrúgását védte a vendég kapus. A félidő további részében együttesünk meddő mezőnyfölényben játszott, de a szervezett vendég védelmet nemtudta megbontani. Aktuális ellenfelünk kontratámadásokkal operált, valamint pontrúgásaik hordoztak némi veszélyt, de komolyabb sansz a félidőig egyik csapat előtt sem adódott a gólszerzésre, így gól nélküli állással mentek pihenőre a játékosok. A második játékrész hasonló folytatást hozott, csapatunk türelmesen játszott és igyekezett megtalálni a réseket a vendégek védelmén, az aktuális listavezető komolyabb nyomást nem helyezett csapatunkra, várt a hibáinkra. Az 56. percben ritkán látott esemény történt, Kapronczai Gergely esett el az ellenfél 16-osán belül, de a játékvezető kifelé jelzett szabadrúgást és mutatott fel játékosunknak sárga lapot. A kétes ítéletet követően támadást vezettek a vendégek, Hadnagy Bence rossz ütemben csúszott oda az ellenfél támadójának, aki korántsem volt 100%-os helyzetben, de a játékvezető azonnal a piros lapot vette elő, így a mérkőzést 10 emberrel kényszerült folytatni együttesünk. A kiállítást követően sem változott túlságosan a játék képe, csapatunk már több átlövéssel próbálkozott, melyek kevéssel kerülték el a kaput, vagy a hálóőr védte azokat. A találkozó 83. percében Farkas Balázs kapott egy labdát, majd két védő gyűrűjében tört kapura és szerzett vezetést. Még a hármas sípszó előtt kapott egy büntetőt a vendégcsapat, de saját nevelésű kapusunk, Tóth Bertold kivédte, ezzel együttesünk több, mint félórát emberhátrányban játszva itthon tartotta a három bajnoki pontot, azaz oda-vissza elverte a listavezető gyulai csapatot. Csapatunk komoly tanúbizonyságot tett egységből és összetartásból, melyből kedves szurkolóink is aktívan kivették a részüket, hálásan köszönjük ezúttal is a szurkolást.
Végeredmény: Monor SE – Gyulai Termál FC 1-0(0-0)
A mérkőzés részletes jegyzőkönyve: https://adatbank.mlsz.hu/match/63/0/29652/20/1959345.html
Halgas István mérkőzés utáni értékelése az alábbi linken keresztül érhető el: https://www.facebook.com/monorlabdarugas/videos/683067524284039
Soron következő bajnoki mérkőzésünk alkalmával a Budapest Honvéd FC II. csapata látja vendégül együttesünket. A mérkőzés időpontja: 2025.03.22 szombat 11:00. Hajrá, Monor!