Jól játszottunk, de pont nélkül tértünk haza Hódmezővásárhelyről

Felnőtt együttesünk az NBIII. Dél-keleti csoportjának 23. fordulójában a Hódmezővásárhelyi FC vendége volt. A mérkőzésen Juhász Zsombort továbbra is nélkülözni kényszerült Halgas István, illetve Fekete András 5. sárga lapja miatt eltiltását töltötte. A mérkőzést jó iramban kezdte együttesünk és közelebb volt a gólhoz, mint a hazai gárda. Bár a 9. percben már a hazaiak hálójában volt a labda, a játékvezető ezt a találatot nem adta meg les okán, Papp György gólja így centimétereken múlott. A 18. percben ismét centiméterek hiányoztak, Szabó Bence lőtt kapura 25-30 méter távolságból, de a kapufa kisegítette a Vásárhelyieket. Az első félidő végén jó játékkal, de (megadott) gól nélkül kellett az öltözőbe vonulnunk. A második félidő elején labdát szereztek a hazaiak a kapunk előterében, majd gólra váltották a lehetőséget amivel a 47. percben előnyhöz jutottak. A következő találatra a 84. percig kellett várni, Farkas Ádám talált be gyönyörűen a házigazdák kapujába. 88. percben a hazai együttes jutott egy véleményes büntetőhöz, amit értékesíteni tudtak. A válaszra már nem maradt idő, így a végeredmény: Hódmezővásárhelyi FC – Monor SE 2-1(0-0)

A mérkőzés részletes jegyzőkönyve: https://adatbank.mlsz.hu/match/61/0/27586/23/1839615.html

Halgas István értékelését a Dabas Rádió aktuális Sporthétfő c. műsorában lehet visszahallgatni az alábbi linken keresztül: https://www.mixcloud.com/radiodabas/sporth%C3%A9tf%C5%91-0408/ (Vezetőedzőnk értékelése 23:45-től hallható.)

Soron következő bajnoki mérkőzésünk alkalmával majd’ egy hónap után újra a Balassi Bálint utcai Stadionban lép pályára együttesünk. 04.14 vasárnap 16:00-kor Monor SE – Ceglédi VSE mérkőzés kerül megrendezésre. Hajrá Monor!