Újabb győzelem hazai pályán

Felnőtt együttesünk az NBIII. Dél-Keleti csoportjának 15. fordulójában a Budapest Honvéd II. csapatát látta vendégül. A bajnokság során egyetlen csapat maradt akivel még nem mérkőztünk meg az őszi szezon alkalmával, ez a korábbi vezetőedzőnk, Kurucsai Milán által trenírozott kispesti együttes. Halgas István továbbra is több játékossal nem tudott számolni sérülés okán, így egy kivétellel ugyanazon csapatot küldte pályára, mint előző héten, amikor a Martfű együttesét fektette két vállra csapatunk. A mérkőzés első félidejében többnyire mezőnyben folyt a játék, Rácz Milán járt a legközelebb a gólhoz, de lövése elkerülte a kaput. A félidőben gól nélküli döntetlennel vonultak öltözőbe a csapatok. A második félidőben már több helyzetet láttak a mérkőzésre kilátogatók. Horváth László kicselezte védőjét, lövését a kispesti kapus ütötte a felső lécre. Negyedóra telt el, amikor a vendégek hátvédje hibázott, ezt Hulicsár Máté használta ki, és szerezte meg a vezetést együttesünk számára. A mérkőzés 93. percében a csereként pályára lépő Agóts Tamás passzolt a szintén frissen pályára lépő Rajnai György elé, aki kihasználta a lehetőséget és beállította a végeredményt. Monor SE – Budapest Honvéd II. 2-0(0-0)

A mérkőzés részletes jegyzőkönyve: https://adatbank.mlsz.hu/match/61/0/27586/15/1839547.html

Halgas István értékelése: “Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, nem igazán játszottunk jól! Labdával sokszor türelmetlenek voltunk és az értékes területeket sem mértük fel most olyan jól, viszont pozitív,hogy labda nélkül jól zártunk hátul, nem igazán tudott az ellenfelünk helyzetet kialakítani. Első félidőben  nehezebben alkalmazkodtunk a Honvéd birtoklására, második félidőben ez jobban sikerült. Ellenfelünk hátul egy nagyobb hibát vétett, amit mi kihasználtunk és ez eldöntötte a mérkőzést. Végén sikerült még egy támadást befejeznünk góllal, külön öröm,hogy ezt egy fiatal játékosunk tette meg,aki egész félévben keményen dolgozott ezért a lehetőségért. Őszi félévet így le is zártuk, csapat folyamatos fejlődésen ment keresztül és fejlődnünk is kell még tovább. Idén még két mérkőzést játszunk, nagy energiákat kell még mozgósítanunk, hogy minél jobb eredményekkel zárjuk az évet! Milán barátomnak, pedig innen is további jó munkát kívánok!”

Együttesünk soron következő bajnoki mérkőzése ismét hazai pályán kerül megrendezésre, a METON-FC Dabas SE csapata látogat a Balassi Bálint utcai Stadionba. A mérkőzés időpontja: 11.18 szombat 13:00. Hajrá Monor!