Három ponttal távozott a Békéscsaba

Felnőtt labdarúgó csapatunk az NBIII. Dél-Keleti csoportjának 4. fordulója alkalmával a tavaly még NBII-ben szereplő Békéscsaba 1912 Előre együttesét fogadta hazai pályán. A megszokott vasárnaptól eltérően, szombati játéknap lett kijelölve a bajnoki mérkőzése az augusztus 20-i ünnepség okán.

A mérkőzést nagy iramban kezdő vendégek az első félidő 28. percében szerezték meg a vezetést. A csabaiak többet lőttek kapura, de az jellemzően célt tévesztett vagy Bozsó hárította azokat. Az első játékrészben több kontratámadás után volt esélyünk a gólszerzésre, de nem sikerült betalálni a vendégek kapusának, így a félidőben 0-1-es hátránnyal vonultunk az öltözőbe. A második játékrész elején mi kezdeményeztünk, Szin lőtt 20 méterről ígéretesen kapura, centik hiányoztak, hogy kaput találjon a lövése. Két percre rá Hulicsár lövését fogta a Békéscsaba kapusa, majd Kovács lőtt kapura amit szintén a kapus fogott meg. 77. perc eseménye a vendég büntető, ellenfelünk értékesítette, ezzel 0-2-re módosítva az állást. További találatok nem születtek a mérkőzésen, végeredmény: Monor SE – Békéscsaba 1912 Előre 0-2(0-1)

A mérkőzés részletes jegyzőkönyve: https://adatbank.mlsz.hu/match/61/0/27586/4/1839461.html

Halgas István értékelése: “Egy nálunk nagyobb tapasztalattal rendelkező csapat ellen játszottunk akik ennek megfelelően le is hozták a mérkőzést, ennek ellenére bátran és magabiztosan fociztunk, de a támadó harmadban nem volt meg bennünk a megfelelő elszántság! Javítani fogjuk a támadó részlegünket, nagyobb erőfeszítés kell a labda megvédésére és nagyobb hittel kell érkeznünk a boxon belül!”

Felnőtt labdarúgó csapatunk soron következő mérkőzésén a MOL Magyar Kupa 2. fordulójában idegenben lép pályára a Békéscsaba 1912 Előre együttese ellen. A mérkőzés időpontja 08. 26 szombat 16:30. Hajrá Monor!