Felnőtt labdarúgó csapatunk vezetőedzői pozícióját a továbbiakban már nem Kurucsai Milán tölti be.
Egyesületünk Kurucsai Milánnal képzelte el a következő szezont is,sőt hosszútávon ő volt az ideális jelölt. Ezzel kapcsolatosan folyamatosan egyeztetések történtek. A végleges megállapodáshoz nagyon kevés hiányzott, de végül Milán szakmai lehetőségét támogatva a következő szezont már másik klubnál kezdi.
A szakember első ciklusában 2022 januárjától vezette NBIII-as csapatunkat, az FK Csíkszereda együttesétől érkezett hozzánk. A 2021/2022-es bajnoki szezont csapatunk az NBIII. közép csoport 8. helyén fejezte be, köszönhetően a jó tavaszi eredményeknek. A 2022/2023-as labdarúgó szezonban utánpótlás csapatainkkal kezdett dolgozni Milán, de a vezetőség kérését elfogadva az NBIII-as bajnokság 6. fordulójától ismét ő dolgozott felnőtt labdarúgó csapatunk mellett. A nemrégiben lezárult bajnoki évad végén együttesünk a 10. helyen zárt. Milán vezetésével a Monor SE 47 bajnoki mérkőzésen 21 győzelmet és 10 döntetlent, így 73 bajnoki pontot ért el, valamint egyesületünk történelmében először a MOL Magyar Kupa sorozat nyolcaddöntőjéig vezette csapatunkat.
Kurucsai Milán búcsúja: “Nagyon jó szívvel gondolok az elmúlt másfél évre, az emberekre, akikkel együtt töltöttem ezt az időszakot, eseményekre, pillanatokra. Elmondhatatlanul hálás vagyok a klubnak, hogy megadta nekem ezt a lehetőséget és azt hiszem nagyon jó viszonyban tudunk elválni is egymástól, talán nem örökre. Nagyon köszönök mindent és hajrá Monor!”
Kurucsai Milánnak köszönjük az Monori Sportegyesületért végzett munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk!
Az új vezetőedző kinevezéséig szurkolóink türelmét kérjük, amint ezzel kapcsolatban változás áll elő, azt közösségi csatornáinkon kommunikálni fogjuk.