Monor SE – Budapest Honvéd MFA II. 1-0(0-0)

Felnőtt csapatunk az NBIII. Közép csoport 29. fordulójában a Budapest Honvéd MFA II. csapatát látta vendégül, a két csapat között a mérkőzés előtt 1 pont különbség volt, ezáltal úgynevezett 6 pontos mérkőzésre számíthatott aki kilátogatott a mérkőzésre.

A gól nélküli első félidő után a 69. percben Hulicsár Máté szerezte meg csapatunk számára a vezetést, amit együttesünk meg is őrzött a játékidő végéig,így itthon tudta tartani a 3 pontot kék-fehér gárdánk.

Kurucsai Milán vezetőedzőnk rövid értékelése: “Nehéz ellenfél ellen játszottunk, az első félidőben több volt szerintem, hatékonyabban kell játszanunk az ellenfél térfelén, ha ilyen lehetőségek vannak nyitva. A második félidőben a Honvéd változtatott, ez egy darabig nehézséget okozott nekünk. Gyönyörű gólt szereztünk, sok játékos jó formában játszik, a csapat pozitív szériában van. Dolgozni kell és alázatosnak maradni, hogy ez minél tovább megmaradjon.”

Következő bajnoki mérkőzésünk 04.13.-án szerdán 16:00-kor az MTK Budapest II. csapata ellen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban kerül megrendezésre.

Hajrá Monor!