Utánpótlás összefoglaló

A 2020-as év a monori utánpótlás labdarúgásban is jelentős kihívásokat, változásokat, illetve előre lepéseket hozott. Az esztendő elején, épp hogy csak elrajtolt a 2019/20-as szezon tavaszi idénye, sajnos a kialakult járványhelyzet miatt felfüggesztették a bajnokságokat, tornákat és ezzel együtt a csapatedzéseket is. Az eddiginél jóval nagyobb munka és felelősség hárult ránk, hiszen úgy kellett formában tartani, edzetni és tanítani fiatal növendékeinket, hogy nem volt meg a személyes kontakt edző és játékos között. Utólag elmondhatjuk, hogy szakembereinknek hála nagyszerű munkát végeztünk és szinte a maximumot tudtuk kihozni a kialakult helyzetből. Rengeteg online edzéssel, gyakorlati anyaggal, házifeladattal, illetve videó beszélgetésekkel segítettük játékosainkat, és a lehetőségeinkhez mérten mindent megtettünk azért, hogy a csapatedzések hiánya ne okozzon jelentős deficitet labdarúgóink fejlődésében.

Szerencsére a nyár kedvezőbb helyzetet hozott, így ismét folytathattuk a közös munkát, de már egy magasabb, egységesebb szinten, mint korábban. Jelentős pozitív átalakulások történtek az utánpótlásnevelésben. Első körben duplájára emeltük az edzői stáb létszámát, így most már minden csapatunkra legalább két szakember jut, ezáltal még nagyobb figyelmet, segítséget kapnak játékosaink. A szakmai stáb növekedése mellett az edzők közötti munka is jelentősen egységesebb, átláthatóbb és szervezettebb lett, ugyanis szakosztályunk edzői immár egy úgy nevezett Youcoach program felületén tervezik és vezetik edzéseiket, mérkőzéseiket, melyeket a korosztályos szekcióvezetők nyomon követnek. Továbbá két igen sikeres, nagy érdeklődést övező  edzést vezettünk be, egyéni, illetve talent képzés néven, a meglévő heti három foglalkozáson túl. Mindemelett még nagyobb hangsúllyal folytattuk a helyi és régiós talent programunkat, melynek célja, hogy a helyi és monori régióban lévő tehetségeket felleljük, kiemeljük, és magasabb szinten képezzük.

Ami a versenyeztetést illeti, idén is arra törekedtünk, hogy a lehető legtöbbször, a legmagasabb szinten tudjuk versenyeztetni csapatainkat. Ennek tekintetében az alsóbb korosztályaink a Bozsik tornákon túl, részt vesznek a Kölyökligán és számos kiemelt, nívós tornán. Ami a középső és felső korosztályainkat illeti, idén is a lehető legmagasabb szintű bajnokságokban versenyeznek.  

Hosszútávú terveinknek még csak a kezdeti szakaszában járunk, azonban a változások már most is számos előrelépést, illetve pozitív visszajelzést hoztak egyesületünk részére. Büszkék vagyunk arra, hogy több korosztályos csapatunkban is vannak olyan játékosaink, akiket jelenleg kiemelt akadémiák, első osztályú klubok figyelnek, egyes esetekben leigazolni szándékoznak. Mindemellett nagy örömmel tölt el bennünket, hogy idén négy saját nevelésű játékosunk is bemutatkozott az NBIII-as felnőtt csapatunkban. Bízunk benne, hogy fiatal tehetségeink megállják a helyüket akár ezen a szinten, akár még ennél is magasabb szinten, illetve hogy évről-évre még több tehetséggel tudjuk gazdagítani a monori, illetve a magyar labdarúgást.

Összességében úgy véljük, hogy elindultunk egy egységes, jó úton és a jövőben is azért dolgozunk, hogy a kijelölt céljainkat elérjük.

Az utánpótlásedzéseket 2021. január 11-től kezdjük.

Az edzésekről és mérkőzésekről készített fotókat köszönjük a játékosok szüleinek!

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük