Jóiramban kezdődött a mérkőzés, mindkét csapat aktívan lépett fel. Nekünk is volt két lehetőségünk, illetve a hazaiak is 2-3 alkalommal veszélyeztették Bozsó kapuját. Kapusunknak egy alkalommal egy szöglet után bravúrral kellett védeni. Aztán a 30. percben hazaiak játékosa lépett be a tizenhatosunkra belülre, majd két játékosunk között elesett és a játékvezető meglepetésre büntetőt ítélt, amit a sértett magabiztosan értékesített. Aztán a félidő végén Annus tört be a tizenhatoson belülre, ahol találkozott a kapussal és egy védővel is, miután a játékvezető visszahúzás miatt szintén tizenegyest ítélt és kiállította a hazaiak védőjét. Fabio büntetőjét hazaiak kapusa kivédte, így félidőben maradt az 1-0 hazai vezetés. Természetesen a második félidőt emberelőnyben kezdtük át is vettük a mérkőzés irányítását, egy pontrúgás után a 66. percben sikerült is Fabio révén egyenlíteni, ezt követően egy-két kivételtől eltekintve túl sok átütőerő nem volt a játékunkban, ennek ellenére az utolsó percekben eldönthettük volna a mérkőzést. Először Annus lövését védte a hazai kapus lábbal, majd Hunya fejese került el centikkel a kaput.