Itthon tartotta a három pontot együttesünk

Felnőtt labdarúgó csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 26. fordulója alkalmával hazai pályán látta vendégül a Hódmezővásárhelyi FC együttesét. A találkozót 5. sárga lapos eltiltása okán kénytelen volt kihagyni Puskás Norbert, valamint eltiltása és sérülése miatt Agóts Tamás is. Aktuális ellenfelünkkel az elmúlt években szoros mérkőzéseket játszottunk, az őszi odavágón 2-1 arányban értünk el győzelmet. Közel egy hónap után lépett újra pályára csapatunk a Balassi Bálint utcai Stadionban, a találkozót együttesünk kezdte jobban. A mérkőzés 5. percében Juhász Zsombor váltotta gólra Farkas Ádám szögletét. A 9. percben ismét Farkas Ádám passzát követően adódott lehetőség, újfent Juhász Zsombor veszélyeztette a kaput, ezúttal védte a vendég kapus a lövést. A félidő közepén Horváth László tálalt Szegő Imre elé, aki kapásból lőtt kapura, de a hálóőr ismét megakadályozta a kísérletet. Ezt követően a vendégeknek volt jobb időszaka, több veszélyes támadást is vezettek, de a befejezéseik pontatlanra sikeredtek. A 33. percben együttesünk labdát szerzett saját térfelén, majd gyors támadást vezetett, Szegő Imre passzából Horváth László volt eredményes, de les okán a találatot érvénytelenítette a játékvezető. A félidőig nem született több gól, így egygólos előny birtokában mehettek pihenőre játékosaink. A második játékrész elején ismét magához ragadta a kezdeményezést csapatunk, Bezzeg Olivér lövése ment el kevéssel a hosszú kapufa mellett. Nem sokkal később Horváth László jutott ígéretes lehetőségig, majd Farkas Balázs fejese kerülte el a kaput. Ahogyan az a futballban lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, az 58. percben kiegyenlített a Hódmezővásárhely. Ezt követően ismét a vendégeknek volt jobb periódusa, akadt néhány lehetőség, amivel ha jobban sáfárkodnak megváltozhatott volna a mérkőzés állása. A 65 perc eseménye: újabb Farkas Ádám szöglet, újabb Juhász Zsombor fejes gól, ismét vezetett együttesünk. A 71. percben Farkas Balázs szerezte meg szezonbeli 7. bajnoki gólját, amivel kétgólosra növelte előnyünket. A hosszabbítás perceiben a csereként beálló Szlovák Áron előtt adódott még lehetőség, de lövése elkerülte a kaput. Végeredmény: Monor SE – Hódmezővásárhelyi FC 3-1(1-0). Együttesünk győzelmével jelenleg a tabella előkelő 4. pozícióját foglalja el, de az 5. helyezett ESMTK csapatának egy mérkőzést még pótolnia kell.

A mérkőzés részletes jegyzőkönyve: https://adatbank.mlsz.hu/match/63/0/29652/26/1959394.html

Halgas István értékelése az alábbi linken keresztül érhető el: https://www.facebook.com/monorlabdarugas/videos/1201315334768536

Soron következő bajnoki mérkőzésünk alkalmával a Pénzügyőr SE csapatával mérkőzik meg együttesünk idegenben. A találkozó időpontja: 2025.05.04. vasárnap 17:00.

Hajrá, Monor!