Szolnokról is három ponttal távozott csapatunk

Felnőtt labdarúgó csapatunk az NBIII. Dél-Keleti csoportjának 24. fordulója alkalmával a Szolnoki MÁV FC vendége volt. A hazai együttessel idén harmadjára találkozott csapatunk, a bajnoki odavágón egygólos szolnoki győzelem született, a MOL Magyar Kupa 2. fordulójában büntetőkkel jutottunk tovább. A találkozót betegség okán Horváth László és Dulka Zoltán volt kénytelen kihagyni.

Jól kezdte a találkozót együttesünk, a 4. percben Petry Zsolt kapott remek labdát, majd igazítás nélkül a hosszú sarokba lőtte, mellyel megszerezte a vezetést csapatunknak. Az első félidőben mezőnyfölényben játszott a Halgas István által trenírozott gárda, de komolyabb helyzet egyik kapu előtt sem adódott, így az egygólos előny birtokában mentek szünetre játékosaink. A második játékrész elején Szegő Imre jutott ígéretes helyzetbe, de a hazai kapus hárította lövését. A Szolnok csapata több kockázatot vállalva magasabban húzta meg védelmi vonalát, melynek következtében több terület nyílt támadóink előtt. Szegő Imre ismét lövőpozícióban találta magát, de a kapus ismét védte a kísérletet. A második félidő közepe a hazaiaké volt, több veszélyt hordozó támadást is vezettek, de Tóth Bertold, illetve védőink remekül végezték a dolgukat. A 77. percben a hazaiak rutinos játékosát, Tisza Kálmánt kiállította a játékvezető, így emberelőnyben futballozhatott csapatunk. A 85. perc környékén Puskás Norbert lövése kevéssel kerülte el a kaput. A 90. percben a csereként beálló saját nevelésű játékosunk, Bálint Dominik lőtt óriási gólt bő 30 méterről. A ráadás perceiben a félpályán szerzett labdát csapatunk, majd a szintén csereként beálló Takács Dominik a kapuig vezette a labdát a félpályáról és fejezte be góllal a támadást. Végeredmény: Szolnoki MÁV FC – Monor SE 0-3(0-1)

A találkozó részletes jegyzőkönyve: https://adatbank.mlsz.hu/match/63/0/29652/24/1959380.html

Halgas István értékelése az alábbi linken keresztül érhető el: https://www.facebook.com/monorlabdarugas/videos/663415880027410

Soron következő bajnoki mérkőzésünk alkalmával a Vasas FC II. csapata ellen mérkőzik meg együttesünk idegenben. A mérkőzés időpontja: 2025.04.20. vasárnap 11:00. Hajrá, Monor!