Vereség a bajnoki nyitányon

Felnőtt labdarúgócsapatunk az NBIII. Dél-keleti csoportjának 1. fordulójában a METON-FC Dabas SE együtteséhez látogatott. Halgas István több meghatározó játékosára sem számíthatott sérülés okán, így különösképp nem várt könnyű mérkőzés csapatunkra. A mérkőzést a hazai együttes kezdte jobban, de a nehéz időszak után együttesünk előtt is adódtak lehetőségek. A nyáron hozzánk csatlakozó Horváth László megszerezte első bajnoki találatát együttesünk színeiben, amivel vezetéshez juttatta csapatunkat. A félidőig nem született több találat, így 0-1-es állásnál vonulhattak öltözőbe a csapatok. A második játékrész elején korábbi játékosunk Lettner Lóránt egyenlített, majd negyedóra elteltével ismét gólt szerzett. Egyetlen találat született még a mérkőzésen, a 75. percben ismét hazai találat született. A végeredmény: METON-FC Dabas SE – Monor SE 3-1(0-1)

A mérkőzés részletes jegyzőkönyve: https://adatbank.mlsz.hu/match/61/0/27586/1/1839438.html

Halgas István értékelése: Lassú tempóban kezdtük a mérkőzést! Nem voltunk megfelelő távolságokban egymástól és a futásunk minősége sem volt megfelelő, így szenvednünk kellett az első 15 percben, de pozitív dolog, hogy ezt a srácok kibirták! Vezetésünk után javult az önbizalmunk és volt is még 1-2 lehetőségünk a 2.gólra, de ez sajnos elmaradt. Második félidőt jól kezdtük, jó poziciókba sikerült labdákat felvennünk, de nem tudtuk megrúgni a második gólunkat, sőt gólt, gólokat kaptunk! Hiányérzetem, hogy a taktikai dolgokra jobban kell, hogy figyeljenek a srácok és hogy jobb szellemiséggel kell beleálni a meccsekbe! Fel kell emelnünk a fejünket, mert szerdán már újra meccsünk van, így rövid időn belül ki tudjuk javítani a rossz kezdésünket! Gratulálok a Dabas csapatának a győzelemhez!

Az NBIII. Dél-keleti csoport második fordulójának időpontja 08.02 szerda 17:30, együttesünk hazai pályán fogadja a BKV Előre együttesét.

Hajrá Monor!