Ezúttal nem sikerült legyőzni az FTC II. csapatát

Felnőtt labdarúgó csapatunk az NBIII. közép csoport 37. fordulójában a Ferencvárosi TC együttesét fogadta hazai pályán. A szezon utolsó hazai mérkőzésén nem volt kegyes az időjárás, így egy felázott talajon, szakadó esőben játszotta le mérkőzését Kurucsai Milán gárdája a zöld-fehérek ellen. Az őszi szezonban ferencvárosi pályaválasztással 2-1-es győzelmet aratott csapatunk, az egymás elleni második mérkőzésen sajnos kényszerűségből több kulcsember is hiányzott a kezdőcsapatból. A vendég együttes kezdte jobban a mérkőzést, de találatig a 40. percig kellett várni, ellenfelünk egy eladott labdát követően lőtt védhetetlenül a kapunkba. Négy perccel később, még éppen a félidő előtt Haragos Viktor szerezte meg az egyenlítés jelentő találatot, ezzel megszerezve szezonbeli 18. bajnoki gólját. A szüntre 1-1-es állással vonultak a csapatok az öltözőkbe. A második félidőben hamar jött a gól, ellenfelünk a félpályán megszerzett labdával gyors támadást vezetett, majd talált a hálóba. A 62. percben nem sikerült felszabadítani, kihasználta a lehetőséget a Fradi és 3-1-re növelte előnyét. A 86. percben nagy lehetőséghez jutott csapatunk, büntetőt ítélt a játékvezető a javunkra, de Hulicsár Máté lövését fogta a vendégek kapusa. További gólok nem születtek, így a végeredmény : Monor SE – Ferencvárosi TC II. 1-3(1-1)

A mérkőzés részletes jegyzőkönyve: https://adatbank.mlsz.hu/match/59/0/25793/37/1736222.html

Kurucsai Milán értékelése:

????Kurucsai Milán értékelte a Monor SE – Ferencvárosi TC II. mérkőzésen látottakat.

Utolsó bajnoki mérkőzésünkre 05.21 vasárnap 17:00-kor kerül sor, a Dunaújváros fogadja együttesünket. Hajrá Monor!