Újabb Hulicsár mesterhármas, újabb győzelem hazai pályán

Felnőtt labdarúgó csapatunk az NBIII. közép csoport 32. fordulójának alkalmával a Ceglédi VSE együttesét fogadta hazai pályán. Kurucsai Milán gárdája már a 8. percben megszerezte a vezetést, Hulicsár Máté kapott remek labdát amit a kapuba juttatott. Öt perccel később Farkas Ádám ívelte előre a labdát Hulicsár Máté fejére aki a kapuba bólintott ezzel kettőre növelve előnyünket. Mindössze a mérkőzés 25. percében újabb monori gólnak örülhettek a mérkőzésre kilátogató hazai nézők, Mlinárcsik Áron szerzett gólt egy remek szabadrúgás variációt követően. 3-0-ás részeredménnyel vonultak az öltözőbe a csapatok. A szünetet követően együttesünk ott folytatta, ahol abbahagyta, Hulicsár Máté szerzett ismét gólt, így ismételten mesterhármast ért el néhány héttel ezelőtti Bánk ellen szerzett triplája után. Az 56. percben korábbi játékosunk Annus Árpád szépített. Egyetlen perc telt el, Agóts Tamás szerzett gyönyörű gólt. A 70. percben ismét Annus iratkozott fel a gólszerzők közé és szerezte meg a ceglédiek második találatát. További gólok nem születtek, így együttesünk egy hét leforgása alatt 3 győzelmet ért el. Ezzel már matematikailag is biztos a harmadosztályú bajnokságbeli tagságunk. Végeredmény: Monor SE – Ceglédi VSE 5-2(3:0) Gsz: Hulicsár 3x,Mlinárcsik, Agóts

A mérkőzés előtt együttesünk ügyvezetője, illetve operatív vezetője Varró Zoltán és Bán Imre díjazta csapatunk rutinos középpályását, Farkas Ádámot aki már 100 bajnoki mérkőzésen viselte együttesünk mezét.

Varró Zoltán, Farkas Ádám, Bán Imre

A mérkőzés részletes jegyzőkönyve: https://adatbank.mlsz.hu/match/59/0/25793/32/1736168.html

Kurucsai Milán értékelése: “Nagyon örülünk az újabb győzelemnek, a csapat megint szerzett öt gólt, sok lehetőséget alakítottunk ki, játszottunk egy jó meccset, én most mégsem vagyok teljesen elégedett. Labda nélkül nem éreztem magunkat jónak és voltak periódusok amikor a labdával is könnyelműen játszottunk, szerettem volna ha tudatosabbak és türelmesebbek vagyunk. Ez van, óriási dolog amit a játékosok az utóbbi időben csinálnak, a lendület még tart és a mi dolgunk, hogy megtartsuk ezt a pozitív állapotot amíg csak lehet. Remélem, hogy egy jó heti felkészüléssel Pécsen, egy kiváló csapat ellen is méltó ellenfelek leszünk és jó teljesítményt tudunk majd nyújtani.”

Csapatunk következő bajnoki mérkőzése a PTE-PEAC ellen lesz. A mérkőzés időpontja: 04.23 vasárnap 17:00, PMFC Stadion. Hajrá Monor!