Felnőtt labdarúgó csapatunk az NBIII közép csoport 29. fordulója alkalmával, a forduló előtt az éllovas Iváncsa KSE otthonába látogatott. Felnőtt csapatunkból több meghatározó játékos jelenleg is sérüléssel bajlódik, illetve vezetőedzőnk, Kurucsai Milán eltiltása okán nem tudott még a kispadról dirigálni. Mindezen nehézségek nem zökkentették ki csapatunkat és már a mérkőzés elején sikerült egy veszélyes helyzetet kreálni a pályaválasztó Iváncsa kapuja előtt, de a labda a kapufáról kifelé pattant. Az első félidőben mindkét csapat igyekezett saját játékát játszani, gól nem született, 0-0-ás állásnál vonulhattak az öltözőbe a csapatok. A második félidő közepéig kellett várni az első találatra, Agóts Tamás juttatta a hálóba a labdát. A 81. percben a hazaiak találtak a kapuba Kercsó Bence révén. Együttesünk a 91. percben egy kontra támadásból tudta eldönteni a mérkőzést, Hulicsár Máté volt eredményes. Öt monori utánpótlást megjárt játékossal a kezdőcsapatban sikerült győzni a jó erőkből álló listavezető otthonában. Iváncsa KSE – Monor SE 1-2(0-0) Gsz: Agóts,Hulicsár
A mérkőzés részletes jegyzőkönyve: https://adatbank.mlsz.hu/match/59/0/25793/29/1736141.html
Halgas István asszisztensedzőnk értékelése:
Következő bajnoki mérkőzésünk 04.12 szerda 11:00-kor az Újpest FC II. csapata ellen kerül megrendezésre, az Újpest otthonában.
Hajrá Monor!