🔵HELYZETJELENTÉS – UTÁNPÓTLÁS HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ⚪

A mai nap folyamán kiemelt B szintű Bozsik-tornár vett részt az U10-es, illetve U11-es korosztályunk, Dabason.
Összefoglalók:
🔵 U10
Magabiztos sikert aratott U10-es korosztályunk! Fiatal csapatunk bátor játékkal, szép támadásokkal és gólokkal, továbbá nagyszerű kapus teljesítménnyel tudta megnyerni az összes mérkőzését. (4/4 győzelem) 👏⚽
🔵U11
Az előző fordulóhoz képest jelentősen javult a csapatunk játéka. Dabas és Budaörs ellen fölényesen játszottunk. Utóbbi ellen gyönyörű gólokat is sikerült szereznünk. 👏⚽
Mai U11-es mérlegünk:
2 győzelem (Dabas, Budaörs)
2 vereség (Kelen, Soroksár)
Ezúton is gratulálunk korosztályos csapatainknak, valamint csapataink edzőinek az elért eredményekhez! Így tovább!👏
Hajrá Monor❗💙🤍⚽
A képen a következők lehetnek: 1 személy, sportolás és túra/szabadtéri, , szöveg, amely így szól: „MONORI SE U10 / U11 MONOR 1 S 9 0 E o 1”
 
 
 
Október 4-én, vasránap a Gödöllői SK otthonába utazott az U12-es, illetve U13-mas korosztályunk. Mindkét mérkőzésen mondhatni kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok, így a csapatok nem bírtak egymással. Az U12-es korosztályunk 2:0-ás előnyre tett szert, azonban a végjátékban döntetlenre hozták a hazaiak a mérkőzés végeredményét. Ennek következtében, csapataink egy-egy ponttal zárták bajnokság 5. fordulóját, így az U13-mas korosztályunk továbbra is veretlen maradt.
Gólszerzők:
U12: Bokros Rajmond, Hajdú Csanád
Ezúton is gratulálunk csapatainknak, a gólszerzőknek, illetve csapataink edzőinek!👏⚽ Így tovább!
Hajrá Monor❗💙🤍⚽
A képen a következők lehetnek: 6 ember, , szöveg, amely így szól: „PONTOSZTOZKODÁS! EGY-EGY PONTOT HOZTUNK HAZA GÖDÖLLŐRŐL! MONOR 9 SPORT KLUS 2 (U12] 2 (U13)”
 
 
 
Vasárnap délelőtt, a bajnokság 6. fordulójában a Szent István SE csapatát fogadta az U15-ös korosztályunk.
Röviden a mérkőzésről:
A mérkőzés elején többször is gólhelyzetbe kerültünk azonban, ami nálunk kimaradt, azt az ellenfél értékesíteni tudta. A kapott gól rányomta a bélyegét a játékunkra, görcsössé váltunk. Nem játszottuk azt, amit elterveztünk és hiába alakítottunk ki több ígéretes helyezetet és fordítottuk meg a mérkőzést, sajnos a helyzeteinkből csak kettőt tudtunk gólra váltani. A hajrában ellenfelünknek sikerült ledolgoznia az egygólos hátrányát, így a végeredmény 2:2.
Gólszerzők:
Bálint Dominik
Kelemen Milán Gergő
Ezúton is gratulálunk csapatunknak, a gólszerzőknek, illetve csapatunk edzőinek!
Hajrá Monor❗💙🤍⚽
Az U14-es mérkőzés elhalasztásra került! Új időpont: 2020.10.06 (kedd) 16:00
A képen a következők lehetnek: 20 ember
 
 
 
 
 
 
Vasárnap délután az U10-es korosztályunk a Kölyökliga 3. fordulóján vett részt. Ellenfelük a Ceglédi VSE, illetve a Szilády RFC volt.
Eredmények:
Monori SE – Ceglédi VSE 4:1
Monori SE – Szilády RFC 3:4
Mind a két mérkőzésen nagyszerűen játszott csapatunk, amelynek köszönhetően magabiztos győzelmet aratott a Ceglédi VSE ellen, azonban a Szilády RFC-nek így is sikerült egy góllal többet rúgnia.
Gólszerzők:
Török Alex (2), Gilan Károly (2), Rácz Dominik (2) Szabó Levente
👏⚽
Ezúton is gratulálunk csapatunknak, a gólszerzőknek, illetve csapatunk edzőinek! Továbbá köszönjük Gilan Károly kollégánknak, hogy elkísérte csapatunkat!
Hajrá Monor❗💙🤍⚽
A képen a következők lehetnek: 11 ember, túra/szabadtéri